Nos, úgy érzem eljött az ideje, hogy a PH!-n külön szekciót nyissunk ennek a témának. Elég sokatokat kezdett el komolyabban érdekelni a dolog az utóbbi időben, így szerintem lenne értelme egy külön "játszótérnek" azoknak akik már művelik vagy még csak most ismerkednének az extrém tuninggal - tehát levegő és vízhűtés helyett komolyabb hűtési teljesítménnyel rendelkező eszközöket vetnek be az adott hardware maximális kihajtása érdekében. De mi is az a túlhajtás (wikipedia)? mitől lesz nekünk jobb a nagyobb hideg? Számtalan olyan hűtést eszközt lehet használni amely 'subzero'-ba tehát mínusz °C-okba szorítja a szilícium alapú félvezető chip-ek (cpu-k, gpu-k) hőmérsékletét így csökkentve azokban az ellenállást, növelve az áramkör feszültségbírását, jeltisztaságát és így amolyan mellékhatásként, növelve a tuningpotenciált, és végül, renszerünk teljesítményét. Talán egy gyors felsorolást itt megejtenék a különböző metódusokról azok hűtési teljesítményének sorrendjében: - peltier (mindenkinek régről ismerős lehet, akár mínusz fokokat is elő lehet állítani peltier elemek felhasználásával, ám a mai processzorokat ilyen módon nem tudjuk minuszban tartani ezzel a módszerrel) - waterchiller (minuszfokos víz keringetése a rendszerben, hasonlóan a peltierhez, mínuszokhoz ez még nem elég) - kompresszor-os megoldások I. (egy kompresszort tartalmazó egységek, akár -40 fokon is képesek tartani a mai cpu-kat is. ezen rendszerek teljesítménye leginkább a kompresszor típusától függ (rotációs vagy hermetikus)) - szárazjég / dryice (többféle formájában fordul elő, hőmérséklete szintén változó, mo.-on a kb -60 fokos 16mm-es szárazjég rudacskák a legkönnyebben elérhetők mindenféle előzetes megrendelés nélkül is, magánszemélyeknek) - kompresszor-os megoldások II. (kaszkádosítás, több kompresszor használatával -100fok alatti hőmérsékletek is elérhetőek, ám az áruk és fogyasztásuk az egeket verdesi) - és a végére maradt a tuningerek legnépszerűbb, legnagyobb hatásfokú fegyvere, a folyékon nitrogén másnéven ln2. ez a folyékony halmazállapotú gáz a szabad levegőn -196 fokon forr, ezért úgynevezett 'dewar' edényekben kell tárolni, a párolgását csökkentendő. alapvetően a legjobban kontrollálható hűtési eszköz, mivel bármilyen hőmérsékleten lehet vele tesztelni ~ -196 fokig, minden csak a 'pot'-ba adagolt mennyiségtől függ. Hamár a pot-oknál tartunk. Mire is jó a 'pot'? Egy kíváló hővezető tulajdonságú fémből (leginkább réz) készült tartály amely a hűteni kívánt melegedő alkatrészre helyezendő, lecserélve a hétköznapi hűtőbordát vagy vizesblokkot. Leggyakrabban CPU-ra, GPU-ra és chipset-ekre kerülnek ilyen eszközök. Kinézetük a legkülönfélébb lehet, mivel mindenki más külső és belső tervet, felfogatás design-t, szigetelést készít az adott foglaltokra. Ennek fontosságát szerintem nagyon nem szükséges ecsetelni, minnél nagyobbak a hőmérsékletkülönbségek annál nagyobb lesz a pára ki- és lecsapódása az elkatrészeken. a jó szigetelés, és a hőmérséklet kontrollálása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a hardware túlélje azt a néhány órát amíg tesztelünk. * Itt jegyezném meg, az egész topicban elhangzottakat mindenki csak saját felelőségére próbálja ki otthon, felelősséget nem vállal senki mások figyelmetlenségéért vagy hozzá-nem-értéséért. Az efféle tuningok nyomokat, esetleg fizikai sérülést, garancia vesztést okozhatnak a hardwarekben! Ha két nagy csoportra bontanám a tuningolókat, azt mondhatnám vannak akik a 24/7 stabilitásra mennek rá, hétköznapi hűtési megoldásokkal próbálják kifacsarni rendszerük tartalékait. És vannak akik a benchmark-okra specializálódva, messze nem a tökéletes stabilitásra, csupán az adott tesztprogram stabilitási igényeire törekednek, hogy még pont lefusson, és kidobja az áhított eredményt. Nézzünk egy listát a manapság legnépszerűbb benchmarkokról: 2D (vga teljesítménytől független benchmarkok) - Super Pi (a pi - 3.14~ értékét számolja X. helyiértékig (ahol az X a megadott teszt száma, az 1M és 32M számítás a legnépszerűbbek), minnél kisebb idő alatt kapjuk meg az eredményt, annál gyorsabb a rendszerünk) - HyperPi (az összes cpu szálon futtat egyszerre Super Pi-t) - Everest Cache and Memory Benchmark - Hexus Pifast - Cinebench 10 (az egyik legnépszerűbb többszálas benchmark) - wPrime - Winrar Benchmark - Sisoft Sandra 3D - Aquamark 3 - 3Dmark2001 - 3Dmark2003 - 3Dmark2005 - 3Dmark2006 - 3DmarkVantage - PCMark2004 - PCMark2005 - PCMarkVantage És a végére pedig nézzünk pár olyan linket amelyre szükségetek lehet ha más nemzetközi listához szeretnétek eredményeiteket hasonlítani. THE OVERCLOCKING WORLD RECORD DATABASEFuturemark ORBHWBot (info a gooc 2009 topic-ból) Az elért eredményeink hitelesítésében a CPUZ, GPUZ validációk, screenshot-ok, valamint ORB mentéseken kívül a rendszerfotók is bozonyítékul szolgálhatnak. (A cheaterek, benchmark fakereket igen szigorúan elítéli az OC társadalom!) Remélem ez a topic hozzá fog járulni, hogy megkönnyítse a hazai tuningosok könnyebb információ és tapasztalatcseréjét, vagy akár az elkövetkezendő/lezajlott versenyek, bemutatók közzétételét. [ Szerkesztve ]