Üdv mindenki! Sztem mostanában elég sűrűn van szó ezekről az új szerzetekről, 16:10 es képaránnyal. Egyre több gyártó rukkol elő ilyen kialakítású monitoraival. Szerintem sok embernek megmozgatja a fantáziáját. Legalábbis nekem nagyon Az ötlet elméletileg nem rossz. Nem véletlenül alkalmazzák az ehhez nagyon hasonló 16:9 es képarányú vásznakat a mozikban, hiszen az ember horizontálisan nagyobb szöget lát be mint vertikálisan. Persze a számítástechnikában korántsem csak a mozizás az elődleges szempont. Pl szövegszerkesztéshez véleményem szerint egyértelműen rossz az ilyen kialakítás. (mondjuk például mert egy hoszabb sor után nehezebben találod meg a következő sort.) Bár persze talán ezt is lehetne orvosolni egy 90° os forgathatósággal. Aztán gond lehet még a felbontás. Ami jellemzően 19'' nál 1440x900; 20,1'' osnál 1680x1050; 23'' osnál pedig 1920x1200 pixel. Ebből sok gond merülhet föl, pl egyesek szerint így nehezebben olvashatóak a betűk a kicsi pixelméret miatt (ezt én mondjuk nem tartom kifejezetten erre a technológiára jellemző hibának). Aztán nem minden játék támogatja ezeket a felbontásokat, nem natívfelbontásban pedig ugye romlik a képminőség. Vagy natívban esetleg valami nyújtás jön létre, ami megintcsak idegesítő lehet. Mondjuk a dolognak végülis akár még lehet előnye is. Halottam valami kis hackről, asszem CS-ben hogy kihasználvan a képarányt nagyobb látószög csalható elő. A részleteket nem tudom. Mindenesetre nekem teccik ez a megoldás. Szerintem elég sokan vannak már akik birtokolnak ilyen monitorokat és megoszthatnák véleményüket azokkal akik ilyen technológia vételén gondolkodnak (mint pl én). Továbbá az erre épülő tipusokat is összevethetnénk. Melyiket érdemes venni, miért.... stb. Meg egyáltalán még azt is meg kéne vitatni hogy egyáltalán jó-e ez a kialakítás, és ha jó akkor mikor miylen alkalmazásban és kinek jó? Sztem ezen hosszú vita lesz, és mindenképpen érdemes róla beszélni. Jó fórumozást! Üdv: SystemRoot /2006. 02. 26/ A méretarányok összehasonlítása ezen az ábrán megtkinthető: [link] Előzmény: Widescreen TFT-k pro/kontra - Milyet? Melyiket? - Archívum I. [link] [ Szerkesztve ]