Értelem és Érzelem... - Művésznő Blogja ?

Elnézést a nap eltolódásért, hivatalosan tegnap történt volna a blog megnyitása, de - cím hiányában - nem hivatalosan, mégis mára kellett napolnom a dolgot. Csütörtök van. Egy átlagos este, semmi más. Most valami mégis olyan szokatlan....Valahogy nem találom a helyemet. Ma már minden dolgomat megcsináltam, elfogytak a teendők.
Lássuk csak...
A szobámban rendet rakni: pipa, a kutyát megfürdetni: pipa, pü-kre válaszolni: pipa, határidőnaplóm mai napra eső részét kitölteni: pipa, napi jó cselekedet: pipa. (--> Teljesen önzetlenül adtam a húgomnak a csokimból!...)
Ez furcsa...
Általában mindig elvagyok maradva a feladataimmal, hagyom, hogy felhalmozódjanak, mert nem tudom rendesen beosztani az időmet, de most...
Één, aki mindig is arról volt híres, hogy egyszerűen képtelen az "unatkozás" nevezetű dologra, állandóan elfoglalt, úszik a tennivalóban, programokban, ötletekben, egyszóval falja az életet és igyekszik minden percét hasznosan tölteni - az pont ma fogja elkezdeni az unatkozást??
Kizárt!!! Az valahogy nem Én lennék... Talán azért is kezdek épp ma a blogolásba, hogy hasznossá tegyem magamat. Bár már napok óta érlelődik bennem a gondolat, csak eddig valahogy nem tudtam rászánni magamat. Sajnos hajlamos vagyok hihetetlen hamar belehabarodni valamibe és ugyanilyen sebességgel ki is szeretni belőle...vagy legalábbis megunni. (Megnyugtatásképp, ez a rossz szokásom kizárólag élettelen dolgokra igaz, emberekre semmiképp! )
Régebben már volt egy blogom, ami kemény 3 bejegyzéssel rendelkezett (bár azok elég tartalmasak voltak), de sajnos "zárolva" lett, vagy hogy kell ezt mondani ....mert több, mint 2 hétig nem írtam bele és ez egyfajta "szabály" volt... -.-'
Ha sokáig nem érzékelnek mozgást az oldalon, akkor automatikusan törlik.
Micsoda hülyeség már ez... Az az ÉN blogom és akkor írok bele, amikor akarok és időm van rá!
De amúgy nem is bánom már, örülök, hogy rátaláltam a PH-ra. Visszatérve a blognyitáshoz.... semmi értelmes cím nem jut most az eszembe. Bemutatkozást sem írok egyelőre, hanem egyből belecsapok a lecsóba. A PH nagy része már amúgy is ismer. De később esetleg írok pár érdekesebb infót magamról, - ha az olvasó közönség is úgy kívánja. Meglátjuk, mik lesznek a visszajelzések.
Tudom, hogy egy blogírónak (khm...akarom mondani, Bloggerinának, ahogy múltkor hallottam...) az az érdeke, hogy minél nagyobb legyen a közönsége s érdekelje az olvasótáborát az, amiről ír. Én mégis valahogy annak örülnék jobban, ha csak a közelebbi ismerősök láthatnának bele a legbensőbb gondolataimba. De mivel tudom, hogy erre nincs lehetőség, majd igyekszem szelektálni, hogy mit osztok meg a nagyérdeművel.
De ez még úgyis messze van....először koncentráljunk csak a jelenre. Hát...mit ne mondjak, nem ez életem legpörgősebb estéje...
Wic, hű beszédpartnerem sincs Msn-en, ami bizony ritkaság számban megy, de tényleg! Persze, nem csak azért hiányzik, hogy szórakoztasson, de mellette valahogy soha nem lehet unatkozni. A legmélyebb elkeseredésemben is képes mosolyt csalni az arcomra. Ritka kincs az ilyen ember. Számomra biztosan az. Másnak nem sikerült volna.... Főleg a tegnap történtek után....
Most nem kezdem el boncolgatni a témát (és lehet, hogy később sem), maradjunk annyiban, hogy a szerelmi életem nincs éppen a topon mostanában.
Ilyen még soha nem történt velem, de egy kudarcba fulladt beszélgetés a Kedvessel, végleg kiverte a biztosítékot. Teljesen magamba zuhantam...
Ez most nem csak olyan "hullajtokpárkönnycseppetmertsemminemúgymegyahogykelleneéspárpercutánelfelejtünkmindent" dolog volt. Ez nem! Nagyon is komoly.
Ma találtam egy videót, amiben nagy megdöbbenésemre teljesen magamra ismertem. Kirázott a hideg, mikor végig néztem, annyira önmagamat láttam a lányban. A reakciói, ahogy megéli a fiú elvesztését, a sírógörcs, a rosszullét, a dühroham.....minden! Félelmetes volt.
1st Lady - Missing You