Azok véleményét, és főképpen segítségét várom, akik a fenti számítógép típust használják.
Már régóta gondolkozom rajta, hogy lecserélem a gépem, de nyilván ez nem egy 20 forintos döntése, ezért vacillálok.
Most, ami ismét felvetette az ötletet, hogy az otthoni, és a munkahelyi számítógépem, hiába figyeltünk oda, hogy mindenből a legjobb legyen, nem a legolcsóbb, nem gagyi, mégis belassul egy idő után.
Egy kedves ismerősöm azt mondta, hogy a Apple- t használ, és neki nem lassult be, pedig használja már egy ideje, ráadásul nem is kicsi programok vannak rajta.
Ezen kívül még az lenne a kérdésem, hogy ha venni akarok, akkor hol érdemes, és mire kell figyelni?
Ehhez is meg kell venni külön az egyéb programokat, pl.: windowsnak megfelelő, office, stb.
Bocs, ha hülyének tűnik a kérdés, de abszolút nem értek hozzá. Nyilván ha vásárlásra kerül a sor, szakértő segítségét fogom kérni, de addig is szeretnék tájékozódni.