Sokféle focimanager-szerű, vagy tippverseny-félejáték létezik a neten, akár itt, a Zindexen is. Az egyik apró baj ezekkel, hogy mindegyik állandó jelenlétet és közreműködést igényel. És gyakran előfordul, hogy egy-egy játékos kezdeti lelkesedése később alábbhagy, vagy épp a játékra szánt idő fogy el - így-úgy a végeredmény az, hogy játékosok hullanak ki menet közben, ami néha az egész játékot tönkreteheti.
A Szuperbajnokságban a játékosoknak csak a bajnokság legelején akad tennivalójuk, akkor is csak egyetlen dolog: kiválasztani, melyik létező csapatot indítanák a Szuperbajnokságban. Azután már mindent, amit a csapattal / csapat körül tenni kell, azt megteszik a csapat valódi managerei, edzői, játékosai.
Miután összegyűlik ugyanis a kellő számú csapt, kisorsolom a fordulóbeosztásokat, ahogy egy rendes bajnokságban szokás. Nyilván a párosítások döntő többsége a vaóságban nem jön létre, hisz, mondjuk, a Real Madrid nem játszik bajnoki meccset, mondjuk, a Chelsea-vel, de sebaj. Ugyanis minden fordulóban az adott csapat abban a fordulóban elért valódi eredményét veszem figyelembe a végeredmény kiszámolásánál. A módszer egyszerű: egy meccs két csapatának a valódi eredményét "adom össze". Vagyis, mondjuk, az első fordulóban az adott csapatok saját valós bajnokságuknak az első fordulójában elért eredményeit, a második fordulónkban a valós második fordulós eredményeket, stb... Egy csapat annyi gólt rúg, amennyi az adott fordulóban az általa rúgott valódi gólok, illetve az ellenfele által kapott valós találatok átlaga (vagyis összeadom e két értéket és elosztom kettővel). Így egyrészt az adott csapat támadóereje és az ellenfél védőereje is "szóhoz jut" a végeredményben.
Példával, asszem, egyszerűbb lesz:
Tegyük fel, hogy az egyik játékos a Bayern Münchennel indul a bajnokságban, egy másik játékos pedig a Barcelonával. Mit ad isten, a bajnokságunk első fordulójában pont Bayern-Barcelona párosítás van. A meccs eredménye úgy alakul ki, hogy fogom a Bayern Bundesliga 1. forduló-béli meccsét, illetve a Barcelona La Liga-béli nyitómeccsét. Ezek:
Bayern München- Rostock 3:0 Racing - Barcelona 0:0
A Bayern góljainak a száma tehát a saját maga által rúgott gólok (3), illetve a Barcelona által kapott gólok (0) átlaga - ez 1,5. Másfél gólt nem lehet egy meccsen rúgni :), így kerekíteni kell - legyen sok gól, ezért ilyenkor mindig fölfelé fogok kerekíteni - ebben az esetben tehát a Bayern 2 gólt lőtt a Szuperbajnokság első fordulójában.
A Barca esetében ez 0 (saját lőtt gólok száma) + 0 (a Bayern által kapott gólok száma) osztva kettővel, azaz 0. Az eredmény tehát:
Bayern München - Barcelona 2:0
Mi lenne, ha a Szuperbajnokság második fordulóban lenne a Bayern-Barca meccs?
A valós eredények, melyekből ki kell indulnunk:
Werder - Bayern 0:4 Barcelona - Bilbao 2:1
A Bayern (4+1)/2 gólt lő, ez 2,5, kerekítve 3. A Barca (2+0)/2, vagyis 1 gólt szerez. Ekkor tehát a végeredmény
Bayern München - Barcelona 3:1
Remélem, így már érthető a rendszer.
Természetesen sok múlik a szerencsén, illetve a sorsoláson, de ez csak egy játék :)
A többi tudnivalót a következő hozzászólásban, ne legyen túl hosszú a nyitó hozzászólás.