Volt egy bérelt NOKIA 2110 - es Pannon GSM mobilom amit rendszeresen javítattam mert örökké szakította a vonalat. Egy éve a szervizükben - mikor már sokadszor kellett volna javítani - sajnos vettem tőlük egy 5110 - est, kétévi röghözkötöttséggel kedvezményesen azzal, hogy a 2110 - est bérlem tovább, számlázzák a bérleti díjat én meg fizettem mert olcsóbb mint visszaadni és még mindig jobb mint javítatni. Így ment nyolc hónapig, majd egy számlában - utólag vettem észre - betettek idő előtti felmondás díja" tételt és több mit huszezer forintot kaszáltak. Mire észrevettem a cselt már át volt utalva a pénz. Írtam nekik, hogy nyolc hónap után nem korrekt a szerződést utólag módosítani, nem fogadom el a módosítást de bemutatták az általam aláírt papírok között tényleg szerepel, hogy nem bérelhetem volna tovább a 2110 - est. Az igazságérzetem azt mondja - bár nagy marha voltam, hogy aláírtam a szerződést az emberükkel való megbeszélés után, de - ez így akkor sem tisztességes. Több mint fél évig mindketten azt a szerződést tartottuk érvényesnek, a szerint számláztak a szerint fizettem amiben szóban megeggyeztünk, majd se szó se beszéd - még egy SMS sem - beteszik a számlába az idő előtti felmondás díja" tételt. Próbáltam megértetni velük, hogy ha ezt ajánlják, eszembe sem jut új készüléket venni de Ők vannak az erdő felöl. Kifizettettek velem egy javítással azonos nagyságú összeget, de rossz a 2110 - es készülékem, ha most visszaadom az 5110 -est megint csak egy zsák pénzt kell fizessek. A röhej az, hogy évente több mint félmillió Ft a számlám de teljesen tehetetlen vagyok velük szemben. Nem vagyok jogász Na most mit csináljak ?