Olvasom a plakátokon: Gyurcsány a hibás. Akár imponálhatna is, hogy az ellenzék ily rettenetes befolyást tulajdonít nekem, hogy a világ és személyes életünk számtalan konfliktusa, gondja-baja mögött mind én állok. Gondolom, ha vihar van, arról én tehetek, a szárazságról szintén. Ha elromlik az autó, és le kell húzódni a leálló sávba útban a Balaton felé, gyanítható, hogy én állok e mögött is. Ha a gyereket megrója az igazgató rossz magaviselete miatt, ki más lehetne érte a felelős, mint én. Ha nem megy jól a sarki fűszeresnek, nyilván az a legjobb, ha engem hibáztat.
Na de mi van akkor, amikor siker van? Mert ha én vagyok a felelős a kardcsapat gyászos szerepléséért, akkor gondolom, hogy engem illet a dicsőség Kemény Dénes csapatának egyedülálló olimpiai sikere miatt is. Ha engem kell szidni, mert kátyúsak az utak, akkor gondolom, hogy az autópálya-építés minden egyes kilométerének sikere, a Pentele hídtól a Megyeri hídon át a Kőröshegyi viaduktig, az országhatárig érő M7-esig mind az én sikerem. Ha felelős vagyok minden egyes bajba jutott társaságért, akkor gondolom, hogy az a legkevesebb, hogy én személy szerint hoztam Magyarországra a Mercedes kecskeméti beruházását.
Ezek meglehetősen képtelen dolgok. Ki hihetné ezt? Annyira kell ezt komolyan venni, mint amennyire komolyan gondolhatja ezt a blődséget bármelyik normálisan gondolkodó polgár. Igazi silány dolog ez, azt hiszem, szégyen a kitalálóinak. Politikai, társadalmi abszurd. Egyébként a rosszabb az, hogy vajon mit hisznek azok, akik ilyet kitalálnak. Milyen egyszerű világlátást, mentalitást feltételeznek a magyarok millióiról azok, akik úgy gondolják, hogy ezt be lehet adni az embereknek? Ha valami, ez azért lenézése a választóknak. Hogyan foszt meg egyébként egy ilyen logika attól, hogy elgondolkodjunk, mit is kellene tenni azért, hogy jobban menjenek a dolgok? Nyugodtan mondhatom, nem hiszem, hogy nekem vagy az általam képviselt politikának árt egy ilyen kampány. Inkább azokat jellemzi, akik e mögött állnak. És bárhogy csűrjük-csavarjuk, az mégiscsak a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz és ifjúsági szervezete.
Tehát lassan indul a politikai nagyüzem. Gyerünk Barátaim, tegyük a dolgunkat!