Egy kisvállalkozásunk van, úgy 12 alkalmazottal. 3-an alapítottuk, ki pénzt hozott, ki agyvelőt, ki ismeretséget a piacon. Szolgáltatásunk - jellege szerint - mérnöki analízis, néhány távol-keleti cégnek nyújtunk helyi mérnöki támogatást. Akik aztán fizetnek is érte, igaz jókora késéssel. A baj nem is itt van. Az állam feneketlen zsebét rendszeresen tömjük ÁFA-val, TB-vel ( hogy utóbbiért milyen szintű szolgáltatást kapunk, az megér egy újabb topic-ot...) és csak a Magasságos tudja, hogy mivel nem. Könyvelőnk egy talpig becsületes, 50-es éveiben járó, nagyon nagy szakmai tapasztalatokkal megáldott férfi, így aztán mondanom sem kell, hogy minden összeg fillér pontosan, t0 időn belül be van fizetve, még akkor is, ha már a számla ki van állítva, de az összege csak nem akar beérkezni. Kormányunknak persze ez sem elég, úgy tűnik. Az APEH az utóbbi időben a következőt teszi: Hiába fizetjük be a járulékokat időben, azt - nagy valószínűséggel - csak jóval később könyveli be, így aztán az összegre kiteszi az inkasszót, immár jogtalanul. Egy ekkora cégnél, mint a mienk ( azaz nem elég nagy, de már nem is kicsi), óriási problémát okoz, hiszen a dolgozók bérét nyúlja le, használja 20-30 napig majd visszaadja. És kérdem én: milyen jogon??
Tisztelt APEH: (hátha már olvassa onnan valaki) Bátorkodom megjegyezni, hogy a maffia, amikor például védelmi pénzt kér és látja, hogy csak annyi van, ami az anyagbeszerzéshez és a megélhetéshez kell, ajkkor nem viszi el, hanem visszajön később. És ha már egyszer megkapta azt a pénzt, aminek a jogossága erősen megkérdőjelezhető (mert hát ekkora terhelés, amit ránk, vállalkozókra a kormány kivetett, már több, mint alkotmányellenes), akkor nem jön el másnap és nem nyúl le ismét. Mert még a maffia is becsületesebb, mint Önök, Nagyon Mélyen Tisztelt APEH.
Meglátás: (Nem vagyok közgazdász vagy pénzügyi szakértő, de hülye se; ettől függetlenül nézzék el nekem, ha egy kicsit is tévednék valahol) Ennek a szabadrablásnak oka a következő lehet: ha már beszedi a pénzt és látja, hogy Brüsszel felé többet hazudott, mint amit valójában "jogosan" be tud szedni, akkor ahhoz a könyvelési trükkhöz folyamodik, hogy beszedi a pénzt még egyszer. Így aztán már szebben mutat a kassza. Aztán majd 20-30 nap múlva visszaadja. Vagy a befizetések bekönyvelése nem naprakész? Önök nemrég azt nyilatkozták, hogy könyvelésük naprakész. Esetleg akkor hazudtak? Nem csodálkoznék.... Tévedek?
Következmény: Tessék már egy kicsit gondolkodni, bár Önöknél ez nem fog menni. De hátha mégis. 1. Ha kirabolja a magyar vállalkozásokat, akkor azt éri el, hogy az tönkre fog menni és be fog zárni mindenki. Akkor aztán nem lesz bevétel, nem lesz alkalmazott és még ennyi se jön be, mint eddig. Ennek megértéséhez diploma kell? Nekem van és Önnek...? 2. Ki fogja vinni a vállalkozó a céget olyan országba, ahol nem rabolja ki az állam. Akkor aztán Ön megint csak nézhet, mert megint csak nem lesz bevétele. 3. Jön újra a számlacsalás, szürke- és feketegazdaság és még sorolhatnám....
Én szeretettel várok ezekre valami magyarázat-szerűséget. És gyanítom, nem csak én találkozom ilyen esetekkel. Szívesen olvasnék itt egy APEH-es választ, ahol kapok magyarázatot, valamint a többi olvtárs részéről eseteket és megoldásokat, hasonlóak elkerülése végett. Köszönöm: XY (lassan tönkremenő) vállalkozó